Hamarosan elkészül a szentendrei Fő tér
Pár napon belül újra birtokba vehetik Szentendre Fő terét a városban élők és az oda látogató turisták.
A felújítási munkálatok áprilisban kezdődtek 900 millió forintos Európai Uniós támogatással és azóta újakra cserélték a kockaköveket. Összesen mintegy 6000 négyzetméternyi közterületen cserélődik le a burkolat, valamint számos jelentős városi intézménynek otthont adó épület is megújul.
Július utolsó hetére eltűnnek a Fő teret jelenleg körülvevő paravánok, így a Duna-parti barokk belváros egy lépéssel közelebb kerül a teljes szépüléshez. A rehabilitációra fordítható több mint egy milliárd forint jelentős részét az Új Széchenyi Terv pályázata biztosítja Szentendrének. A terület hivatalosan augusztusban, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretében kerül átadásra.
Forrás: © Young&Partners
Fotó: © stock.xchng (SXC)
A Fő tér után a munkálatok a belváros többi pontján folytatódnak, a Jókai utcánál a ligetes rész újul meg, melynek nyomán árnyas pihenőhely áll majd a város közepén.
Felújításra kerül a Művészet Malom, az egyedileg jegyzett műemlék épület. Ennek belső kertjét is rendbe hozzák, sőt egy kisebb fákkal is beültethető tetőteraszt alakítanak ki. Párhuzamosan pedig a Turisztikai Információs Központ épületében kialakítanak egy modern információs és technikai eszközökkel felszerelt turisztikai centrumot.
A beruházás befejezéséig ezeken a fórumokon értesülhetnek a felújítási munkálatokról: szentendreezerev.hu, a facebook.com/szentendreezerev címen, illetve a +36 80 621 333 ingyenesen hívható zöld számon pedig információkat kérhetnek.
Itt további, tematikailag illeszkedő bejegyzéseket talál Cégportálunkról, vagy aktuális cikkeket az EU Gazdasági hírekből:














