Gazdasagi Portal Archívum: 2010
Feltörekvőben a magyar ipar
Erős bizakodásra ad okot, hogy az ipari termelés volumene a tavalyi azonos időszakhoz képest 12,6%-kal nőtt.
Még sokáig nem mernek kockázatot vállalni a befektetők
A válság óta töretlenül nő a pénzpiaci eszközök népszerűsége, míg a vegyes, illetve részvényeszközök alkalmazása – a magasabb kockázat miatt – csökken.
A tavaszi időjárás negatív hatásai a hazai Kkv szektorra.
A K&H és a GfK 2004 óta a mikro-, kis- és középvállalkozások tekintetében végzi a K&H kkv bizalmi index kutatást.
Segíthet a kibővített Széchenyi Kártya
A Széchenyi Kártya Program kibővítése a hazai kisvállalkozások talpra állításának szolgálatába áll.
Beindulhatnak a hazai KKV-k!?
Orbán munkahelyteremtéssel kapcsolatos ígéretei úgy látszik a megvalósulás útjára léptek, ez pedig a magyar kkv-k szempontjából is pozitív lehet.
Belgium az EU elnöke.
Július 1-jén Belgium átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét Spanyolországtól. A féléves elnökségre nagyszabású programmal készültek a Belgák.
Az együttműködésé a jövő!
2010. június 30.-án „Innovatív városi és regionális marketing” címmel került megrendezésre a Merten International szakmai tájékoztató rendezvénye, amelynek keretében Bencsik János államtitkár bevezetője után az előadók a „Városi és regionális marketing” témakörében osztották meg a hallgatósággal az Ausztriában szerzett szakmai tapasztalataikat, valamint bemutatták a jövő technológiáit, szolgáltatásait, melyekről értékes információkat kaphattak a résztvevők.
Schwechat, a “digitális városirányítási és információs rendszer mintaváros” a Villach-i Városok napján
2010 május 26 és 28 között került immár 60. alkalommal megrendezésre Ausztriában, Villach városában a “Városok napja” c. rendezvény, melynek központi témája ezúttal “A jövő kihívásai” volt. A rendezvényen a Merten International ausztriai vállalata, a Merten Csoport Magyarország anyacége, bemutatta a Digital Signage-termékportfólióját – professzionális “Instore TV”-megoldásait, valamint a digitális városirányítási és információs rendszerét.









