Belgium az EU elnöke.
Július 1-jén Belgium átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét Spanyolországtól. A féléves elnökségre nagyszabású programmal készültek a Belgák.
A 2010 második félévére vonatkozó munkaprogram kialakításában Belgium a Spanyolországgal és Magyarországgal alkotott “elnökségi trió” munkájának folyamatosságát tartotta szem előtt. A belga elnökség mindenekelőtt a Lisszaboni Szerződés végrehajtásáról kíván gondoskodni. A december óta hatályos uniós szerződés sokkal egyszerűsítette a döntéshozatalt az Európai Unióban.
A spanyol elnökség során az euró sajnos jelentős mértékben gyengült, és az államháztartási hiány a legtöbb tagállamban gondot okozott, ez kedvezőtlenül hatott Európára. Az új elnökség célja, hogy az Unió újra a növekedés útján járjon, valamint javítsa a gazdasági kormányzást. A belga programban a pénzügyi piacok szemmel tartására egy új európai felügyeleti szervet is létre akarnak hozni. A teljes program megtekinthető a belga elnökség honlapján.
Belgium, melynek lakossága meghaladja a 10 millió főt, jelenleg épp az új kormány megalakulására vár. Így egyesek aggódnak amiatt, hogy Belgium lett az Unió soros elnöke. Yves Leterme, az ország leköszönő kormányfője azonban megnyugtatta a kételkedőket. Kijelentette, hogy Belgium felkészült a feladatra. Az elnökségi program kialakításán több mint két évet dolgoztak, és elmondhatják, hogy mind a belga régiók mind a nyelvi közösségek körében igen népszerű, így aggodalomra semmi ok.
2011-ben Magyarország lesz az EU soros elnöke.
Forrás: © ec.europa.eu
Itt további, tematikailag illeszkedő bejegyzéseket talál Cégportálunkról, vagy aktuális cikkeket az EU Gazdasági hírekből:














