EU Cég- és ágazati portál

Jegyezze be cégét, vállalkozását...

openEU - Wirtschaftsportal Open UE Portal Economic openEU Austria


Megválthatják a világot az ifjú vállalkozók

A Fiatal Vállalkozók Hetének megnyitóján Greg Dorey budapesti brit nagykövet úgy nyilatkozott, hogy “Minden újonnan induló vállalkozás a válságból való kilábalás egy újabb esélyét jelenti”.

A tegnap kezdődött rendezvénysorozatot több hazai szervezet közösen hozta tető alá, és a tizenegy fővárosi helyszínen kívül számos vidéki nagyváros is részt vesz benne.

A cél, hogy a fiatalok megismerjék a vállalkozásindítás és -működtetés fortélyait, és akár fontos üzleti kapcsolatokra is szert tegyenek. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában indult az esemény, de az idén már 80 országban rendezték meg. A zöldgazdaság előtt álló perspektívára (mely lassan átszövi a teljes gazdagságot) is felhívta a fiatalok figyelmét a brit nagykövet. A nők vállalkozóvá válása, ennek támogatása tanácsokkal és képzéssel volt a rendezvénysorozat másik kiemelt területe.

Sikeres vállalkozók osztották meg a tapasztalataikat, sikerük titkát az első napon a fiatalokkal. Ezután tematikus napok következnek, ahol többek között az innovatív gondolkodásról, az üzleti etikettről, protokollról, valamint a vállalkozás létrehozásának állomásairól is szó lesz. Dorey brit nagykövet bízik abban, hogy a válság hatására, a hagyományosan magas szintű magyar innovációs készség – amely egyébként az Európai Unió prioritásai közé tartozik – végre beindul.

Forrás: © VG.hu, Fotó: © stock.xchng (SXC)

Itt további, tematikailag illeszkedő bejegyzéseket talál Cégportálunkról, vagy aktuális cikkeket az EU Gazdasági hírekből:

Egyéni vállalkozók is adózhatnak kedvezményesen
Kisadók összevonása: a kormányzat mindenkinek ellenáll
KKV Best Practice Konferencia
A bizalom építi fel a céget
A bizalom építi fel a céget

Infocenter

AdWare
CBA
Oberbank
National Instruments
Knorr

Nincs hozzászólás ehhez: “Megválthatják a világot az ifjú vállalkozók”

Hozzászólás nem lehetséges.

-->

Éves Archívum