EU Cég- és ágazati portál

Jegyezze be cégét, vállalkozását...

openEU - Wirtschaftsportal Open UE Portal Economic openEU Austria


Lassuló növekedés várható a gazdaságban

Egyes becslések szerint az EU kilábalóban van a recesszióból, ami azt jelenti, hogy az év második felében a bruttó hazai termék növekedni fog.

Az év eleji visszaesés következtében azonban a 2009-es év egészére vonatkozó előrejelzés változatlan: a GDP 4%-kal csökken.

Ami a továbbiakat illeti, a gazdaság 2010-ben várhatóan mindössze 0,75%-kal, 2011-ben pedig 1,5%-kal bővül majd.

A növekedés leginkább a világkereskedelem fellendüléséből és a pénzügyi feltételek javulásából fakad. Emellett a monetáris politika és a kormányzati kiadások is hozzájárulnak a gazdasági tevékenység élénkítéséhez.

Jövőre több tényező is korlátozza majd a növekedést azáltal, hogy csökkenti az uniós termékek és szolgáltatások iránti kereslet. Példaként említhető a foglalkoztatási arány csökkenése, valamint az a tény, hogy a háztartásoknak és a vállalkozásoknak egyaránt csökkenteniük kell a tartozásaikat.

A munkanélküliség mértéke 2010-ben várhatóan eléri a 10%-ot, az államadósságok pedig az Unió GDP-jének valószínűleg 7,5%-át teszik majd ki.

A gazdasági visszaesés alatt stagnáló fogyasztói árak a várakozások szerint emelkedésnek indulnak majd; a pénzromlás mégis viszonylag alacsony marad. Az egyes országokban tapasztalható infláció mértéke kisebb eltérést mutat majd, mint a válság előtt.

Az elkövetkező hónapokban meglepően erőteljes növekedésnek lehetünk majd tanúi. Azt, hogy a helyzet javulása mennyire lesz tartós, még nem lehet tudni. A Bizottság februárban hozza nyilvánosságra a következő előrejelzését, amelyben a nagy uniós tagországokra fog összpontosítani.

A Bizottság általában évente négy alkalommal tesz közzé gazdasági prognózist: az átfogó tavaszi és őszi előrejelzések mellett februárban és szeptemberben is készül egy-egy rövidebb lélegzetű időközi elemzés. Forrás: © ec.europa.eu, Fotó: © stock.xchng (SXC)

Itt további, tematikailag illeszkedő bejegyzéseket talál Cégportálunkról, vagy aktuális cikkeket az EU Gazdasági hírekből:

2003 óta a leglassabb növekedésű év lehet az idei az OECD-gazdaságokban
Dráguló céges hitelek – gazdaság
Lassuló gazdasági viszonyok
Világgazdaság 2007-ben
Hamar elérte a hazai ipari termelőket az európai lassulás

Infocenter

AdWare
CBA
Oberbank
National Instruments
Knorr

Nincs hozzászólás ehhez: “Lassuló növekedés várható a gazdaságban”

Hozzászólás nem lehetséges.

-->

Éves Archívum
Partnerünk a témában