EU Cég- és ágazati portál

Jegyezze be cégét, vállalkozását...

openEU - Wirtschaftsportal Open UE Portal Economic openEU Austria


Világgazdaság 2007-ben

dsc_0031_3.jpgLassuló globális növekedés fokozódó kockázatokkal.

A világgazdaság lassulásának jelei már az első félévben megjelentek, az amerikai hitelpiaci válság viszont ráerősített a folyamatra. A globális növekedés motorjai a fejlődő és felzárkózó gazdaságok voltak. Jövőre az elemzők hűtötték korábbi várakozásaikat, bár a FED és az EKB is közvetlen beavatkozásokkal próbálja tompítani a kedvezőtlen hatásokat.

Ha új időszámítás kezdetét nem is jelenti 2007 júliusa-augusztusa, mindenesetre nyári kipattanása óta az amerikai subprime (másodlagos jelzálogpiaci) krízis megkerülhetetlen tényezővé vált a világgazdasági növekedés, illetve a globális tőkepiacok elemzését illetően. A hitelválság közvetlen és közvetett hatásait tekintve már önmagában elegendő kockázatot jelent a fejlett gazdaságok növekedési kilátásaira nézve, ehhez társult még az idei évben a dollár jelentős gyengülése, valamint az olaj árának csaknem 100 dollárig való menetelése, miközben a globális egyensúlytalanság problémája továbbra is megoldásra vár.

A fejlődők és felzárkózók húznak

A világgazdaság erőteljes, 5,4 százalékos tavalyi bővülését követően az idei évre némi lassulást prognosztizált már az első félévben is az IMF, a fejlett gazdaságok lassuló növekedése mellett a globális növekedés motorját továbbra is a fejlődő és a felzárkózó gazdaságok (pl. a BRIC-országok, a délkelet-ázsiai és feltörekvő európai gazdaságok) jelentik.

Optimista kilátások lefelé mutató kockázatokkal

A fejlett világ növekedési kilátásait tekintve már az első félévben megjelentek a lefelé mutató kockázatok, az amerikai konjunktúrára a lakáspiac már korábban is érzékelhető hanyatlása vetett árnyékot, míg az euróövezetben az EKB laza monetáris politikától való fokozatos visszalépése, valamint az egyes tagországokban beindult költségvetési konszolidáció hathat fékezőleg.

Eközben az olajár év elejétől megindult emelkedése, mely az első félévig a „fekete arany” 21 százalékos felértékelődését hozta (WTI spot-árfolyam, dollárban számítva) az inflációs veszélyekre irányította a döntéshozók figyelmét. Mindezek ellenére az európai növekedés tekintetében az optimista forgatókönyvek kaptak nem megalapozatlanul nagyobb szerepet. A korábbi reformok gyümölcseként kialakult kedvező európai munkapiaci helyzet (főként Németországban) stabil alapot nyújt a belső kereslet bővüléséhez, amelyhez dinamikus export-, valamint a beruházás-növekedés is társul.

Forrás: www.fn.hu

Fotó: pixelio.de

Itt további, tematikailag illeszkedő bejegyzéseket talál Cégportálunkról, vagy aktuális cikkeket az EU Gazdasági hírekből:

Transport Logistic 2007 szakkiállítás
Hárommilliárd eurónyi befektetést vár Magyarország
A világgazdaság továbbra is szépen növekedik
2007.11.06-09.: ÖKOTECH 2007 – Kooperációs megbeszélések német kiállítókkal
Tízszer többet keres a magyar főnök a beosztottjánál

Infocenter

AdWare
CBA
Oberbank
National Instruments
Knorr

Nincs hozzászólás ehhez: “Világgazdaság 2007-ben”

Hozzászólás nem lehetséges.

-->

Éves Archívum