A jövőbe lépünk be – nanotechnológia Miskolcon
A jövőbe lépünk be – ezekkel a szavakkal adta át Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2007. szeptember 18-án a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Nanotechnológiai Kutatóintézetének újonnan épített anyagtudományi laboratóriumát a Miskolci Egyetem területén.
A miniszter beszédében hangsúlyozta: a nanotechnológiával új versenyképességet teremtett a város, mindez pedig csak annak köszönhető, hogy szakemberekkel, az üzleti élet és a gazdaság szereplőivel összefogott Miskolc vezetése és mindenki rövid időn belül felsorakozott a projekt mögé. Így a laboratórium átadása kiemelkedően fontos mérföldkő a városban, de az országban és a régióban is. Mint mondta a mikrotechnológia térhódítása után a nanotechnológia következik és Magyarországnak jó esélye van arra, hogy élen járjon ezen a szakterületen, mely a XXI. század lehetősége. A GKM vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a területen, a közös kutatás nyomán hamarosan közvetlen ipari eredmény, üzleti haszon várható, melynek nyomán Magyarország eredményei révén tud kiemelkedni a kutatás, fejlesztés e jelentős terén.
Kóka János a megjelent tudósok, hazai és külföldi kutatók, a város vezetői és laboratórium partnereinek, munkatársainak és a miskolci egyetem képviselői jelenlétében úgy fogalmazott, hogy ha van állami befektetés, ami busásan megtérül, akkor az a kutatás-fejlesztés területe. Mint mondta, a miskolci kezdeményezés 1,8 milliárd forint befektetésével indul, és a borsodi megyeszékhely tervezett nanotechnológiai központja ezzel a lehetőséggel Kelet-közép Európa egyik meghatározó kutatóintézetévé válhat.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere arról szólt, hogy Miskolc tervei szerint “zöld város szeretne lenni”, ez azt jelenti, hogy – a település korábbi történetétől elérően – a környezetbarát technológiákat támogatják. Jó példa erre a nanotechnológia, amely az élet számos részét át fogja alakítani. Hajtó János, a közalapítvány igazgatója pedig meggyőződését fejezte ki, hogy ezzel a megnyitóval új fejezet kezdődik a magyarországi nanotechnológiai kutatások történetében.
Forrás: www.gkm.gov.hu
Fotó:pixelio.de
Itt további, tematikailag illeszkedő bejegyzéseket talál Cégportálunkról, vagy aktuális cikkeket az EU Gazdasági hírekből:














